Blog

Az vagy, amit megeszel?

2021.01.18.

A közmondást bizonyára nagyon sokan ismerik, bár ritkán gondolunk bele, hogy ezt csaknem szó szerint kell értenünk. Testünk sejtjei állandóan megújulnak, némelyek néhány óra alatt, mások napok, hetek, hónapok alatt. Ehhez a folyamathoz pedig azokat az anyagot használják fel, amiket beviszünk a szervezetünkbe. Vagyis az ételünk az életünk. 

A képet pontosíthatjuk azzal, hogy testünk valójában abból építkezik, ami a bevitt anyagokból fel is szívódik. Ha még arról is szót ejtünk, hogy emésztőrendszerünk igen szoros kapcsolatban áll az immunrendszerünkkel, sőt számos kutatás által bizonyítottan az agyunkkal is, akkor beláthatjuk, hogy mekkora súlya van táplálkozásunknak. Ma már arra is van bizonyíték, hogy az sem mindegy, mit gondolunk saját táplálkozásunkról, mert ezek a gondolatok éppen a felszívódásra és beépülésre vannak hatással. És ezzel megint eljutottunk az egészséges életmódhoz, ami egy olyan összetett rendszer, ahol egyaránt fontos a test (táplálkozás, folyadék fogyasztás, mozgás) és a lélek (gondolkodásmód és mentális állapot), melyek mindenki által ismerten egymásra oda-vissza hatnak. Gondoljunk csak pl. arra, hogy különböző lelki állapotunkban az étvágyunk is változik. „Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt.” Tegyünk azért, hogy ezt a koronát már egészségesen is észrevegyük!

Sokan úgy gondolják, hogy csupán nagy anyagi és energiaráfordítással lehet megvalósítani az egészséges táplálkozást, pedig valójában apró változtatásokkal is sokat tehetünk családunk és a saját egészségünk érdekében. Ebben tud segíteni egy jó dietetikus, aki nem csodaszereket, villám- és divatdiétákat, önsanyargatást és megvonást ajánl, hanem változatos, kiegyensúlyozott, mértékletes étrendet, ami egy életen át fenntartható, és így az ember napról napra jobban érzi magát. Segítséget nyújt számos meglévő probléma esetén, úgymint a gyomor- és bélbetegségek (pl. gyomorfekély, reflux, Crohn betegség, IBD, Colitis ulcerosa), gluténérzékenység, ételallergiák és -intoleranciák, különböző anyagcsere betegségek (pl. cukorbetegség, köszvény), epebetegségek (epekő, epegyulladás), székrekedés, a máj betegségei, vesebetegségek, a hormonháztartást érintő betegségek (pl. PCOS), illetve szív- és érrendszeri megbetegedések, súlyproblémák (fogyókúra, súlynövelés). Mindezek mellett azonban alapvető jelentőségű a megelőzés, az egészséges táplálkozás, kismama étrend kialakítása, csecsemő, illetve gyermek étrend kialakítása (hozzátáplálás) terén is.

Gyakorlatilag minden szakorvosi területünkön rendszeresen szembesülünk olyan problémákkal, amelyek a táplálkozásra vezethetők vissza, legyen az labor-, vagy ultrahang vizsgálat, illetve belgyógyászat, reumatológia, neurológia, de akár a nőgyógyászat vagy bőrgyógyászat is.

A megfelelő táplálék alapanyagok, a minőség és mennyiség mellett érdemes figyelnünk a mikrotápanyagokra, vitaminokra, nyomelemekre, és az egyéb, immunrendszerünket erősítő anyagokra is. Ebben nyújthatnak segítséget a tisztán gyümölcsökön és zöldségeken alapuló, egymás hatásait fokozó, biológiailag hasznosuló tápanyagokkal, táplálékkiegészítőkkel rendelkező készítmények, mint amilyenek a Flavon termékei.

Vissza a bloghoz

A szívroham nem csak a férfiak betegsége!

A gyakran férfibetegségként emlegetett szívroham valójában kétszer annyi nő halálát okozza évente, mint a mellrák. Bár a fő tünet általában a mellkasi fájdalom, egy tanulmány szerint a nők 43 százaléka nem érez ilyen jellegű tünetet a szívinfarktus során.

Mit tehetünk a ráncok késleltetéséért? – 2. rész

Előző bejegyzésünkben a Plasmage kezelésről esett szó, amely a szem körüli ráncok finomítására irányul, illetve elsősorban a szemhéjon lévő felesleges, megereszkedett bőr eltávolítására alkalmazható. De nézzük, milyen további szépészeti kezelés segíti Önt az egészséges bőrkép megtalálásában és fenntartásában!

Szarkalábak – mit tehetünk a ráncok késleltetéséért?

Az idő előrehaladtával bőrünk egyre érzékenyebbé válik és ráncosodni kezd. Bár ez a folyamat normális velejárója az idősödésnek, egyénenként más ütemben tapasztaljuk meg negatív hatásait. A szem a lélek tükre és általában a szemünk és a szem ráncai az elsők, amelyek árulkodnak valódi életkorunkról.