Blog

A hobbi életünket megváltoztató ereje

2021.08.31.

A szabadidő az a tér az életünkben, ahol a legtöbb szabadságot megélhetnénk. Legtöbbünk mégsem tulajdonít olyan jelentőséget ennek és fontossági sorrendjében is meglehetősen háttérbe szorítja, pedig elengedhetetlen lenne, hogy olyan tevékenységekkel töltsük meg egyre szűkebbre szabott szabadidőnket, amelyek örömet szereznek.

A hobbi jót tesz fizikai és mentális egészségünknek, mert átmenetileg kikapcsol abból a rutinból, amit napi szinten végzünk. A munkahelyi elvárások vagy szerepek valamilyen módon korlátozhatnak minket, de a szabadidőnkben célirányosan választhatunk olyan tevékenységeket, amelyek támogatják legbelsőbb vágyainkat és szükségleteinket. Ez a természetes igény hozzájárul önbecsülésünkhöz és elégedettségünkhöz. Azzal, hogy a munkán, vagy akár a családi életen kívül ilyesfajta kiteljesedést is megélünk, belső értékeink nagy része is erőteljesebben meg tud nyilvánulni, és erősségeinket akár az élet más területein is jobban ki tudjuk használni.

Az örömöt és felszabadultságot adó hobbikban való részvétel elindítja jutalmazási rendszerünket, dopamint szabadít fel, ami arra ösztönöz bennünket, hogy továbbra is foglalkozzunk velük. Ez arra enged következtetni, hogy a hobbi alkalmas a depresszió hatékony kezelésére, sőt, megelőzésként is ajánlható. A legújabb kutatások szerint azok, akik rendszeresen élnek hobbijaiknak, kisebb esélyük van a depresszió kialakulására. A hobbi kreatív énünket is kibontakoztatja és általa megérezhetjük a sikerélményt. Ez olyan pozitív megerősítésként hat, amit megoszthatunk másokkal és ápolhatjuk ezáltal kapcsolatainkat, tágíthatjuk ismerőseink körét.

Az olyan hobbik, mint a futás , kerékpározás, a jóga, a tánc, a túrázás vagy bármilyen rendszeresen végzett edzés elsősorban szervezetünkre és egészségünkre hat jótékonyan, de vannak olyan hobbik is, amelyek abban támogatnak minket, hogy kiszakadjunk a körforgásból, a napi rutinból és elménk meg tudjon pihenni. Ilyen a kertészkedés, a barkácsolás, a keresztrejtvény fejtés vagy az olvasás.

Lehetőség van olyan hobbit is választani, amihez nem kell különösebb felszerelés, egyszerűen kivitelezhető, „csupán” rendszeres időráfordítást igényel. Tekintettel arra, hogy mennyire strukturált az életünk, jó dolog például a meditatív időtöltés és zenehallgatás, amely támogatja stresszlevezetésünket és segít, hogy ellazultságot éljünk át. A pillanatba való belemerülés alatt aggodalmainkat is képesek vagyunk félretenni és szervezetünket mentesíteni a napi nyomás alól. Ezáltal lehetőség van arra is, hogy belépjünk egy olyan áramlásba, ami a teljes elmélyülés élményét adja, amikor észrevétlenül telik az idő.

A Stability Workout szolgáltatásunk egy olyan játékos és élvezetes edzésmódszer, amely akár kedvenc hobbijává is válhat! Az edzés a teljes testet megmozgatja, előtérbe helyezi egyensúly javítását, elősegíti a testtartás összehangolását, és általánosságban törzsünk és ízületeink jelentős megerősödését.

A személyre szabott edzések alkalmával az egyensúly és a stabilitás gyakorlása kiemelt fontosságú annak érdekében, hogy aktiválja és megerősítse az erőközpontot és a stabilizáló izmokat, javítsa a koordinációt, törekedjen a már rutinunkba beépült gyakorlatok helytelen kivitelezése miatti túlkompenzációk kiküszöbölésére. 

Személyi edzőnk olyan gyakorlatok elvégzésére törekszik, amelyek instabil felületen vannak: ehhez speciális Bosu labda és instabil deszka áll rendelkezésre, ezek segítségével változó ellenállásokkal és saját testsúllyal végzett gyakorlatokat végezhetünk, mindig szem előtt tartva aktuális állapotunkat.

Várjuk szeretettel szentendrei rendelőnkben, ahol személyi edzőnk készséggel áll rendelkezésére!

Vissza a bloghoz

Szolgáltatásunk

Személyi edzés

Személyi edzőnk vezetésével Stability Workout szolgáltatást nyújtunk. Az idegen elnevezés mögött egy különleges és élvezetes edzésmódszer rejlik.

Részletek
A szívroham nem csak a férfiak betegsége!

A gyakran férfibetegségként emlegetett szívroham valójában kétszer annyi nő halálát okozza évente, mint a mellrák. Bár a fő tünet általában a mellkasi fájdalom, egy tanulmány szerint a nők 43 százaléka nem érez ilyen jellegű tünetet a szívinfarktus során.

Mit tehetünk a ráncok késleltetéséért? – 2. rész

Előző bejegyzésünkben a Plasmage kezelésről esett szó, amely a szem körüli ráncok finomítására irányul, illetve elsősorban a szemhéjon lévő felesleges, megereszkedett bőr eltávolítására alkalmazható. De nézzük, milyen további szépészeti kezelés segíti Önt az egészséges bőrkép megtalálásában és fenntartásában!

Szarkalábak – mit tehetünk a ráncok késleltetéséért?

Az idő előrehaladtával bőrünk egyre érzékenyebbé válik és ráncosodni kezd. Bár ez a folyamat normális velejárója az idősödésnek, egyénenként más ütemben tapasztaljuk meg negatív hatásait. A szem a lélek tükre és általában a szemünk és a szem ráncai az elsők, amelyek árulkodnak valódi életkorunkról.