Blog

Kinesio tape – kismamáknak!

2022.04.19.

Várandósság idején a medencecsont állása, billenése megváltozik, ezáltal komoly fájdalmak jelentkezhetnek a deréktáji, lumbális szakaszon, a nagy teher viselésétől megváltozott statika miatt pedig az izmok feszessé válnak. Amikor már a kismamának az alvás, a fekvő pozíció megváltoztatása is nehezen megy, a has alátámasztó, tehermentesítő ragasztása sokat segíthet.

A kinesio tape több problémára is megoldást jelenthet: nem engedi túlnyúlni a bőrt, jelentősen csökkenti a hasfal elvékonyodásának, berepedésének esélyeit, megelőzhetőek vele a nyak-, hát-, deréktáji és lábfájdalmak, a sérv vagy a hasi izomszétválás. Az ödémák, a duzzadt, vizesedő végtagok feszülése is csökkenthető általa. Továbbá a rugalmas szalagok - amelyeket a has haránt és hosszanti irányában lehet ragasztani - mérséklik a feszülést, megemelik a bőrt, ezáltal nagyobb térfogatot biztosítva a vér- és nyirokkeringésnek, illetve csillapítva a pangást. A tape szalagok lazítják, tehermentesítik az izmokat is, ezért erős és fájdalomcsillapító hatásuk is van, ami manuálterápiával ötvözve a leghatékonyabb.

A szalagok színét illetően gyulladásos területen hűthetünk feketével, lilával és zölddel. Viszont deréktájat (kivéve ideggyulladás esetén) vesét, kismamapocakot nem ragaszthatunk hűtő színekkel. A meleg, fűtő színek a pink, a citrom, a narancs vagy a piros. A bézs tape-nek színterápiás hatása nincs, semleges hatású, vagyis hőt nem közöl, itt a támasztások kezelnek.

Mikortól ajánlott a tape alkalmazása?

A várandósság harmadig hónapja után lehet derékra és hasra ragasztani, előtte nem, mert akkor a beágyazódás támogatása az elsődleges. A tape akár öt-hét napig is a bőrön maradhat, nem akadályozza a mindennapi tevékenységeket, zuhanyozni, sőt, még úszni is lehet vele.

Szülést követően is érdemes ehhez a módszerhez fordulni, mert hathatós segítséget nyújt a kismamának a regenerációban: striák, gerincpanaszok esetén, illetve a has alakjának és esztétikai állapotának mihamarabbi visszanyerésében is.

Összességében a kinesio tape-nek a felsoroltakon kívül még számtalan jótékony hatása van. Amellett, hogy semmiféle gyógyszert nem tartalmaz, kiválóan alkalmazható azonnali fájdalomcsillapításra, az ödémás végtagok és az emlőgyulladás kezelésére, izomlazításra, a várandóssággal járó testi változások viselésének támogatására és nem utolsó sorban a bőr védelmére.

A várandósság ideje alatt ajánlott a rendszeres kismama torna, ahol kiemelt hangsúlyt kap a helyes testtartás és légzés gyakorlása. A tornagyakorlatok javítják a vérkeringést és elősegítik a nyugodtabb és pihentető alvást. A kismama torna további előnye a kismama lélegzetével való kapcsolatának elmélyítése és a szülés alatti légzéstechnika elsajátítása.

A terhesség során több különböző időpontban szokás és ajánlott ultrahang vizsgálatot végezni. A terhességi ultrahang legfontosabb célja, hogy mihamarabb kiszűrje a magzat fejlődési rendellenességeit, a terhesség, a méhlepény helyzetét, időbeli alakulását. A 3D/4D technikát leginkább a magzati ultrahang, babamozi területén használjuk. Diagnosztikai szempontból a jelentősége az, hogy bizonyos esetekben jobban, könnyebben felismerhetők térbeli elhelyezkedések, deformitások, pl a baba arcának területén. Emellett fontos a pszichológiai hatása is, amikor az újdonsült szülők először láthatják babájukat, vonásait, formáját, mozgását, grimaszait, mosolyát, ezáltal az érzelmi kötődést is erősíti.

Babamozit - amelyet szonográfus szakasszisztens kollégánk végez - azoknak a kismamáknak ajánljuk, akik már voltak genetikai ultrahangos vizsgálaton és azért jönnek el hozzánk, mert családjukkal együtt szeretnék megnézni kisbabájukat. A vizsgálat során elvégezzük a megfelelő méréseket, kívánság szerint megmondjuk a baba nemét, DVD-re rögzítjük a félórás vizsgálatot és fotót készítünk a piciről.

A kinesio tape ragasztást gyógymasszázs szolgáltatásunkon belül veheti igénybe budapesti és szentendrei rendelőnkben. Emellett Szentendrén személyre szabott órákkal várjuk a várandós anyukákat kismama tornára, illetve  Babamozi - Kismama 2D/3D/4D ultrahang vizsgálatra!

Vissza a bloghoz

Szolgáltatásunk

Gyógymasszázs

A gyógymasszázs mindig a panaszok állapotfelmérésével kezdődik, majd ez alapján a különböző technikákat személyre szabottan alkalmazzuk. Ilyenkor a svéd masszázs, dinamikus manuálterápia, akupresszúra, triggerpont kezelés, gerinckorrekciós kezelés elemeit szükség szerint alkalmazzuk, melyet további technikákkal, módszerekkel egészítünk ki.

Részletek
A szívroham nem csak a férfiak betegsége!

A gyakran férfibetegségként emlegetett szívroham valójában kétszer annyi nő halálát okozza évente, mint a mellrák. Bár a fő tünet általában a mellkasi fájdalom, egy tanulmány szerint a nők 43 százaléka nem érez ilyen jellegű tünetet a szívinfarktus során.

Mit tehetünk a ráncok késleltetéséért? – 2. rész

Előző bejegyzésünkben a Plasmage kezelésről esett szó, amely a szem körüli ráncok finomítására irányul, illetve elsősorban a szemhéjon lévő felesleges, megereszkedett bőr eltávolítására alkalmazható. De nézzük, milyen további szépészeti kezelés segíti Önt az egészséges bőrkép megtalálásában és fenntartásában!

Szarkalábak – mit tehetünk a ráncok késleltetéséért?

Az idő előrehaladtával bőrünk egyre érzékenyebbé válik és ráncosodni kezd. Bár ez a folyamat normális velejárója az idősödésnek, egyénenként más ütemben tapasztaljuk meg negatív hatásait. A szem a lélek tükre és általában a szemünk és a szem ráncai az elsők, amelyek árulkodnak valódi életkorunkról.