Blog

Október a látás hónapja! – figyeljünk kiemelten szemünk egészségére!

2021.10.19.

Napjainkban sokan szenvednek szemfáradtságtól munkájukból és életmódjukból adódóan. Ha egy hosszú nap után szeme könnyezik, pirosodik, fáradt, mindenképp jelentkezzen be egy látásvizsgálatra, hogy utána megfelelő szemüveg viselésével hatékonyan lassíthassa látása romlását!

Figyeljen a változásokra!
Ha bármilyen apró változást észlel látásával kapcsolatban, mindenképpen érdemes látásvizsgálatra jelentkezni, mert a megfelelő dioptriájú szemüveg viselésével hatékonyan lassíthatja szeme állapotának romlását. Minden év októberében kiemelt figyelmet kap szemünk és látásunk egészsége, hiszen október a látás hónapja! Az évente legalább egyszer elvégzett, átfogó látásvizsgálat során nem csak a megfelelő dioptria megállapítására van lehetőség, hanem számos betegség korai felismerésére is. Ilyen például a cukorbetegség, a szürkehályog, vagy a macula degeneráció. Ha a látásvizsgálatot végző szakember úgy ítéli meg, hogy valamely említett betegség gyanúja fennáll, további orvosi vizsgálatot javasol.

Kerülje szeme megerőltetését!
A számítógép, az okos telefonok, és egyéb digitális eszközök képernyője előtt eltöltött sok idő, valamint a neon megvilágítás hozzájárulhat a szem fokozottabb fáradásához, és a látás gyorsabb ütemű romlásához. Ha a nap nagy részében digitális kijelzőt (monitor, tablet, okos telefon) néz, az rövid időn belül szemszárazsághoz és szemirritációhoz, szempirosodáshoz vezet. A szemproblémák megelőzése érdekében tartson rendszeres szüneteket, álljon fel az asztaltól és iktasson be egy rövid sétát, ha megoldható! A vakító fény csökkentése érdekében helyezze át a számítógépét a közvetlen napfényről, kerülje a monitorról visszatükröződő napfényt, és a szoba világítását tompítsa kevesebb izzó vagy fénycső használatával. A tükröződésmentes monitor képernyő segíthet, akárcsak a tükröződésmentes szemüveg lencsék bevonata. Még hatékonyabb segítség az úgy nevezett kékfény szűrővel ellátott szemüveglencse, mely csökkenti a digitális kijelzőkből a szembe jutó káros fénysugarak mennyiségét.

Módosítsa étrendjét szeme érdekében!
A szabadgyökök elleni antioxidánsok, mint a lutein, likopin, karotinoidok, segíthetnek a szem egészségének megőrzésében is. Nagy mennyiségben megtalálhatók piros és narancssárga gyümölcsökben, zöldségekben (paradicsom, grapefruit, sárgarépa).

Ellenőrizze rendszeresen vércukorszintjét!
A cukorbetegség az ingadozó látásélesség és a látásromlás egyik fő oka lehet. A dioptria és a vércukorszint rendszeres ellenőrzése segíti a betegség időbeni felismerését és annak kezelését. A cukorbetegség kockázatának csökkentése érdekében fogyasszon alacsony cukor és zsírtartalmú, valamint magas rost-, gyümölcs- és zöldségtartalmú ételeket, és végezzen aktív testmozgást legalább hetente 5-ször 30 percet. Ha már kezelt cukorbeteg, évente mindenképpen jelentkezzen szemvizsgálatra, szemfenék-vizsgálatra és látásvizsgálatra is.

Látogasson el az optikushoz
Vannak, akik a 40-es éveiket is betöltik már anélkül, hogy valaha is látásvizsgálaton estek volna át, mert soha nem volt szükségük szemüvegre. Ilyenkor sokan hajlamosak egyszerű, nem személyre szabott „ kész olvasószemüveget” vásárolni látásvizsgálat nélkül, pedig azokkal az ellenőrizetlen eszközökkel csak hozzájárulnak látásuk gyors ütemű romlásához. Emellett pedig így elmarad látásuk és szemük rendszeres ellenőrzése is, ami – ahogy korábban is írtuk -, segíthetne egyes elváltozások és betegségek korai felismerésében, mint pl. a száraz szem tünet együttes, szemhéj széli fertőzések, könnymirigy problémák, cukorbetegség, szürkehályog, macula degeneráció.

Amennyiben panasza van, vagy csak szeretné ellenőriztetni látását, esetleg meglévő dioptriáját, várjuk szeretettel látásvizsgálatra szentendrei rendelőnkben, ahol előjegyzés nélkül is fogadjuk az érdeklődőket!

Vissza a bloghoz

A szívroham nem csak a férfiak betegsége!

A gyakran férfibetegségként emlegetett szívroham valójában kétszer annyi nő halálát okozza évente, mint a mellrák. Bár a fő tünet általában a mellkasi fájdalom, egy tanulmány szerint a nők 43 százaléka nem érez ilyen jellegű tünetet a szívinfarktus során.

Mit tehetünk a ráncok késleltetéséért? – 2. rész

Előző bejegyzésünkben a Plasmage kezelésről esett szó, amely a szem körüli ráncok finomítására irányul, illetve elsősorban a szemhéjon lévő felesleges, megereszkedett bőr eltávolítására alkalmazható. De nézzük, milyen további szépészeti kezelés segíti Önt az egészséges bőrkép megtalálásában és fenntartásában!

Szarkalábak – mit tehetünk a ráncok késleltetéséért?

Az idő előrehaladtával bőrünk egyre érzékenyebbé válik és ráncosodni kezd. Bár ez a folyamat normális velejárója az idősödésnek, egyénenként más ütemben tapasztaljuk meg negatív hatásait. A szem a lélek tükre és általában a szemünk és a szem ráncai az elsők, amelyek árulkodnak valódi életkorunkról.